Évértékelő kitüntetésekkel

2015-01-07

A Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség (KISZÖV) hagyományait folytatva tagjai körében évértékelő ünnepséget tartott, kitüntetések adományozásával.

 

A megyei iparszövetség az idén Komáromban rendezte ünnepi évértékelőjét. Az eseményen dr. Petőcz Erzsébet, a KISZÖV ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte, a 2014-es év sem hozott kedvező változást a gazdasági környezetben és az érdekképviseleti tevékenység területén. A szövetség tagjai gyakran kifejezetten nagy erőfeszítések árán tudták biztosítani folyamatos működésüket, talpon maradásukat.

- A testület érdekképviseleti tevékenysége az idén egyrészt hagyományos, másrészt jövőt építőnek tekinthető - mondta az ügyvezető igazgató. - Hagyományos feladatai közé tartozott a szolgáltatások bővítése, a szakmai rendezvények, üzleti-, gazdasági tájékoztatók, jogszabály- változások ismertetése, pályázatokról információk nyújtása, a szövetség együttműködésének erősítése, a sport- és kulturális programok "sűrítése".

A jövőt megalapozó tevékenységekről szólva dr. Petőcz Erzsébet hangsúlyozta, hogy a megyei önkormányzat felkérésére a KISZÖV 2015-2020-ra vonatkozó stratégiájának és programjának megyei területfejlesztési koncepció "építése" fontos momentum volt. Az érdekérvényesítés megerősítését szolgáló kezdeményezések közé a következőket sorolta a szakember: a pénztartozás teljesítésére a 60 napos fizetési határidő 30 napra történő csökkentése. A településen működő termékgyártó és szolgáltató cégek üzleti, piaci biztonságát jelentené, ha az önkormányzatok e vállalkozások megrendelői lennének. Szűkebb hazánk szövetsége - egyebek mellett - ennek a kezdeményezésnek felkarolását is kérte a Magyar Iparszövetségtől, a többi országos érdekképviseleti szervezet bevonásával.

Ezt követően Benkovics Alajos, a KISZÖV elnöke pohárköszöntőjében további munkasikereket, eredményeket és jó egészséget kívánt a jövő évi feladatok eredményes megvalósításához.

 

Akiknek díjakkal ismerték el éves tevékenységüket

 

Az ügyvezető igazgató bejelentette, hogy a Magyar Iparszövetség (OKISZ) budapesti ünnepségén vette át a "Magyar Iparszövetség Elismerő Oklevele" kitüntetést Beke Zoltán, a DELTOP Rács- és Fémszerkezetgyártó Kft nyugalmazott ügyvezető igazgatója, több mint 50 éves szakmai, vezetői munkásságának elismeréseként. Ebben a kitüntetésben részesült még Kiss Ferencné, a STYL Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. pénzügyi ügyintézője, csaknem 43 éves munkájáért. A "Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség Elismerő Oklevele" díjazásban részesültek: Bezzeg Lászlóné szabászati terítő, Bősze Éva varrónő, Mészáros Istvánné betanított varrónő - mindhárman a Háziipari Szövetkezet (Tata) dolgozói; Berger Ferencné fodrász, Sáhó Angéla fodrász, Szántói Tivadarné kozmetikus - mindhárman a STYL Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. (Tatabánya) munkatársai; ifj. Beke Zoltán ügyvezető igazgató, DELTOP Rács- és Fémszerkezetgyártó Kft (Tatabánya).

 

A Komáromban tartott évértékelő ünnepség keretében díjakat is átvehettek azok, akik kiváló munkájukkal rászolgáltak az elismerésre

 

*Petrik József