Bíznak a jövőben, bővítenének a kisvállalatok

2015-07-27

 

Jelentős az érdeklődés a hónap elején megjelent, a kis- és középvállalkozásoknak szánt kapacitásbővítési pályázatok iránt, a múlt hét végéig csaknem 1630 beruházási terv érkezett be a szaktárcához. A beruházásokat támogató pályázat kerete 20 milliárd forint, ebből 10 milliárd forintra a szabad vállalkozási zónákban - iparági megkötés nélkül - pályázhatnak a társaságok. A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program éves keretének módosítása még folyamatban van, nyár végén meghirdethetik az újabb tenderkiírásokat is. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta: a kormány 100 milliárd forinttal szeretné megemelni az éves keretet, így 900 milliárd forint feletti összegben hirdethetnek meg az idén pályázatokat.

 

 

Kisvállalati roham az uniós pénzekért

 

Jelentős az érdeklődés a hónap elején megjelent, a kis- és középvállalkozásoknak szánt kapacitásbővítési pályázatok iránt, a múlt hét végéig csaknem 1630 projektterv érkezett be a gazdaságfejlesztési programért felelős szaktárcához. A pályázatok szakmai elbírálása - a szükséges hiánypótlás után - hamarosan megkezdődik. A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program éves keretének módosítása még folyamatban van, nyár végén jöhetnek az új tenderkiírások.

 

Több mint 1600 vállalkozás pályázott a kapacitásbővítési beruházásokhoz július kilencedikétől igényelhető európai uniós támogatásra - közölte a Napi Gazdaság megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A legnagyobb érdeklődés a mikro-, kis- és közepes vállalkozások kapacitásbővítési beruházásainak támogatására kiírt tenderek iránt mutatkozott. Erre a felhívásra július 23-ig 1324 cég jelentkezett. A kapacitásbővítési beruházásokat támogató pályázat kerete 20 milliárd forint, ebből 10 milliárd forintra a szabad vállalkozási zónákban - iparági megkötés nélkül - pályázhatnak a vállalkozások. A termelésikapacitásbővítésre elsősorban a közép-magyarországi régión kívül működő feldolgozóipari vállalkozások kaphatnak támogatást. Erre a célra összesen 65 milliárd forint áll rendelkezésre, amire eddig összesen 306 cég nyújtott be beruházási tervet. A támogatási kérelmek jogosultsági ellenőrzése elkezdődött, a tendereket elbírálók, amennyiben az szükséges, értesítést küldenek az érintett vállalkozásoknak arról, hogy milyen adatok hiányoznak a pályázatból - közölte lapunkkal a szaktárca. A hiánypótlás után kezdődhet el a támogatási kérelmek szakmai ellenőrzése.

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) idei fejlesztési keretének módosítása jelenleg is folyamatban van. A módosított keretet a Fejlesztési Koordinációs Bizottság már megtárgyalta, jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság előtt van. A tervezett változtatásokról korábban Rákossy Balázs, az NGM uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta: a kormány 100 milliárd forinttal szeretné megemelni az éves keretet, így 830 milliárd helyett 900 milliárd forint feletti összegben hirdethetnek meg az idén pályázatokat. Szavai szerint a százmilliárd forintos többlet keretében főként a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak szánt beruházásösztönző-, gépvásárlást, telephelybővítést célzó támogatásokat, valamint az exportpiacra lépést segítő felhívásokat írnak majd ki. Az újratárgyalt keretből a nyár folyamán összesen 459 milliárd forintra pályázhatnak majd a kis- és közepes vállalkozások. Ebből a keretből 18 új felhívás jelenhet meg. A Nemzetgazdasági Minisztérium a szakpolitikai felelős Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal együttműködve készíti elő a GINOP kutatás- fejlesztési prioritásában megjelentetni tervezett pályázati felhívásokat. A felhívásokat várhatóan nyár végén, ősz elején hirdetik meg. A kutatás-fejlesztésre 2020-ig elkölthető 750 milliárd forintos keret ötven százalékát az új termék vagy szolgáltatás létrehozását célzó innovációra fordítják, 25-25 százalék pedig az alapkutatásokat és az alkalmazott kutatásokat támogatja majd.

 

BÜROKRÁCIACSÖKKENTÉS

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) további javaslatokat dolgoz ki a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) adminisztrációs terheinek csökkentésére - közölte Vadász György. A szövetség elnöke szerint Magyarországon a kormány eredményesen látott hozzá az adminisztrációs terhek csökkentéséhez, ebben az iparszövetség a gazdasági tárca által irányított szakértői csoport tagjaként közreműködött. Ugyanakkor úgy látják, a csökkentés ellenére újabb vállalkozói terhek is jelentkeztek amiatt, hogy a kormány erőteljesen lépett fel a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. Mint mondta, érzékelhetőek már az eredmények a kisadók, a pénztárgépek, az áruszállításban az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetésének hatására, de az intézkedések nem segítették a bürokrácia csökkentését.

(MTI)

 

*Köpöncei Csilla, MTI

 

Napi Gazdaság

2015.07.27