Az IFKA 2016 áprilisi hírei

2016-04-26




Események


Díjak a versenyképesség erősítéséért



2016. április 6-án, a Nemzetgazdasági Minisztérium dísztermében immáron negyededik alkalommal került sor a 2015. évi Ipari Parkok Versenyképességi Díjak ünnepélyes átadására. Mint ismeretes a kiíró IPE szakmai partnere az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.


A díjazottak listája megtekinthető: http://www.ifka.hu/hu/ifka/dijak-versenykepesseg-erositeseert
 
Az IPVD 2016. évi pályázati felhívása hamarosan hozzáférhető lesz az IFKA és az IPE honlapján.



IFKA részvétel az Ipar Napjai kiállításon májusban
 


A HUNGEXPO szervezésében 2016-ban újra megrendezésre kerül a legátfogóbb ipari szakkiállítás, melynek célja összehívni és felvonultatni az ipar szinte összes ágazatát, annak érdekében, hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak között lévő szinergiát. 2016. május 24-27-én az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ismételten kiállítóként vesz rész a rangos a rendezvényen, valamint munkatársaink négy előadást tartanak, melynek témái „A rugalmas foglalkoztatás elősegítése a kis- és közepes vállalkozásoknál”, „Minőség és versenyképesség”, „Térítésmentes nemzetközi technológiai partnerkeresési szolgáltatás ipari vállalkozások számára” és „Környezeti kibocsátások”.
 
Az Ipar Napjai kiállítás honlapja a következő linken érhető el: http://iparnapjai.hu/
 
Előadásainkon és a kiállításon szeretettel várjuk!

Partnereinknek a következő linken díjmentes regisztrációval szeretnénk kedveskedni: http://www.eregistrator.hu/link.php?lid=L0053612B9DA



Pioneers into Practice program


 


Nyitva áll a jelentkezés a 2016-os Pioneers into Practice programra. Minimum 2 éves tapasztalattal rendelkező, környezetvédelem területén gyakorlattal rendelkező szakértők jelentkezhetnek május 3-ig. Szakemberek fogadására nyitott és vállalkozó szervezetek (cégek) június 1-ig jelentkezhetnek. A programról bővebb tájékoztatás az alábbi linken érhető el: https://pioneers.climate-kic.org/pip-regions/hu
 
Információs nap 2016. április 20-án szerdán 18h-kor az Európa Pontban: https://www.facebook.com/events/1755454594683266/


 



 




Rendezvények


„A Mikulás is benchmarkol-10.” konferencia


December 1-én a budapesti Hotel Benczúrban rendezzük jubileumi, országos benchmarking konferenciánkat. A konferencia fővédnöke és nyitó előadója Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és - szabályozásért felelős államtitkár. Az aktuális minőségfejlesztési témákról a terület legjobb szakértőit hallhatjuk. Mini kiállításokkal is színesítjük rendezvényünket.


A www.ifka.hu honlapon frissített információkkal szolgálunk és hamarosan a jelentkezési lapok is lehetőek lesznek!


Ne maradjon le Ön se! Nagy szeretettel várjuk!



 




Projekthírek



Tapasztalt vállalkozók és új vállalkozás alapítását tervezők pályázatait várjuk!
 


Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. az Európai Bizottság által kijelölt ERASMUS Fiatal Vállalkozóknak Program Helyi Kapcsolattartó Pontként az Entrpreneurship is a Woman (A Vállalkozás, a Nő) konzorcium tagjaként folyamatosan várja azon vállalkozók jelentkezését, akik az elmúlt három év során indították el vállalkozásukat vagy üzleti tervvel a kezükben éppen most tervezik saját vállalkozás indítását, továbbá tapasztalt vállalkozók ügyvezetőinek jelentkezését 1-6 hónapos külföldi szakmai tapasztalatcsere megvalósítására.
 


Ne feledje: 1 kattintás, 37 részt vevő ország,
korlátlan vállalkozói lehetőségek várnak Önre!

Jelentkezzen most!
 


Indul a SOCIAL-SEEDS társadalmi vállalkozásfejlesztő projektünk az INTERREG EUROPE Program támogatásával
 


2016. április 9-től indul a SOCIAL-SEEDS „Exploiting Potentials of Social Enterprises through Standardized European Evaluation and Development System” projektünk, amely hiánypótlónak tekinthető a jelenlegi európai gazdaságfejlesztés eszköztárát tekintve, hiszen az európai társadalmi vállalkozások fenntarthatóságának és gazdasági eredményességének értékelésére nincs egységes politikai diagnosztikai eszközrendszer érvényben. Hat európai partnerrégióval szoros együttműködésben célunk az eltérő gazdasági, társadalmi, kulturális háttérből származó társadalmi vállalkozások európai szintű összehasonlítása - ökoszisztémájuk egészét bekapcsolva az értékláncba.


 
Az INTERREG Duna Program második fordulójában a SENS3S pályázatunk

Az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által vezetett SENS3S, a Duna régióbeli társadalmi vállalkozások fejlesztését célzó pályázat a 100 legjobb koncepció egyikeként verseng tovább az INTERREG DANUBE Program első pályázati felhívásában. A SENS3S pályázat célja a Duna régióbeli társadalmi vállalkozók szakmai - menedzsment készségeinek és kompetenciáinak fejlesztése annak érdekében, hogy eredményesen és fenntartható módon járulhassanak hozzá a makro-régió fejlődéséhez a hátrányos helyzetű foglalkoztatottak számának növelése segítségével. A pályázat nagy hangsúlyt fektet a profit-orientált, de társadalmi felelősségvállalási programmal rendelkező piaci szereplők, pénzügyi befektetők és társadalmi vállalkozások közti kapcsolatrendszer erősítésére, a partnerországok közötti kölcsönös tanulási folyamatok kialakítására egyaránt, amelyek együttesen hozzájárulhatnak makro-regionális szinten egységes politikai-szabályozási környezet kialakításához.
 


Fiatal vállalkozások és start-upok számára elérhető európai akcelerációs programok értékelése a Horizont 2020 támogatásával

2016. február 1-től az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. a GIDDB New practices of Grassroots Innovation for Demand Driven Businesses elnevezésű Horizont 2020 projekt szakmai partnereként közreműködik a 18-35 év közötti fiatal vállalkozók vállalkozói készségeinek és képességeinek támogatásában, valamint a start-up vállalkozások nemzetközi hálózatosodási tevékenységének előmozdításában a jelenleg elérhető akcelerációs programok értékelésével. Az olasz ARTI Pugliai Regionális Technológiai és Innovációs Ügynökséggel és spanyol FUNDECYT Extremadurai Tudományos és Technológiai Parkkal közösen megvalósított projekt keretében szervezetünk szakítva a korábbi vállalkozásfejlesztési gyakorlattal új üzleti modellek és innovációs szakpolitikák kialakításán fáradozik, felismerve a fiatal „innovátorok” aktív gazdasági közösségekben játszott központi szerepét. 
 
Egységes innovációs stratégiai értékelő rendszer felállításán dolgozik szervezetünk H2020 program támogatásával.


 
NETIM 


2016. február 1-től szervezetünk a NETIM New Tools for Innovation Monitoring konzorcium tagjaként az ARTI Pugliai Regionális Technológiai és Innovációs Ügynökséggel és spanyol FUNDECYT Extremadurai Tudományos és Technológiai Parkkal közösen az Európa Unióban található regionális innovációs ügynökségek stratégiai monitoring rendszerének adatgyűjtési és értékelési gyakorlatát elemzi és értékeli többszintű politikai diagnosztikai rendszer felállítása reményében.


 
Nemzetközi technológiai partnerkeresési szolgáltatás


Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. 2016-ban is folytatja stratégiai partneri tevékenységét és térítésmentes nemzetközi technológiai partnerkeresési szolgáltatását az Enterprise Europe Network (EEN) hálózatban.
Az Enterprise Europe Network a világ legnagyobb és Európa egyetlen vállalkozásfejlesztési hálózata, mely több mint 50 országban, 600 intézményben van jelen. Tevékenysége során tudása, kapcsolatrendszere, szakértelme révén összegyűjti és strukturálja a vállalkozások fejlesztését szolgáló információkat. Tagjai között kereskedelmi és iparkamarák, technológiai központok, kutatóintézetek és regionális fejlesztési ügynökségek vannak, szakértői bázisa 4000 főre tehető. Az EEN magyarországi hálózatát a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezeti és koordinálja, szervezetünk, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) stratégiai partnerként vállal szerepet.
Hálózatunk szolgáltatásai közül kiemelendő a nemzetközi partnerkeresés. Ennek során mindösszesen egy erre vonatkozó angol nyelvű űrlap kitöltésének segítségével technológia ajánlataik és igényeik nyújthatók be partnerkeresési szándékkal. Szolgáltatásunk az Európai Unió által finanszírozott, így partnereink részére térítésmentes! Kérjük, amennyiben érdeklődik nemzetközi partnerkeresési szolgáltatásunk iránt, a rezsabek@ifka.hu e-mail címen, vagy a 06-70-610-0230-as elérhetőségeken jelezze erre vonatkozó igényét, és a részletek kapcsán felvesszük Önnel a kapcsolatot!



Rugalmasság a foglalkoztatásban

Az IFKA által vezetett konzorcium (IFKA Kft. – MAPI Zrt. – Kontakt Alapítvány) országosan eddig 150 céggel kezdte el a fejlesztési terv kialakításához vezető folyamatot, közel háromszor annyival, mint terveztük.
A pályázatra a konvergencia régiókban telephellyel vagy székhellyel rendelkező, 10-249 fős kkv-k jelentkezhetnek, előre láthatólag 2016 tavaszáig. A 100%-os támogatási intenzitású (önerőt nem igénylő) pályázatot alapvetően olyan kkv-knak írták ki, amelyek rugalmas foglalkoztatási formák bevezetésén gondolkoznak, és amelyek – ehhez kapcsolódóan – ingyenesen szeretnének igénybe venni üzlet- és humán erőforrás fejlesztési tanácsadást.

A konstrukció második részének (GINOP 5.3.2) felhívása is kiírásra került 2016.02.26-án, erre pályázatot az egyes kkv-k adhatnak be, az átvilágítást követően, 2016. decemberétől.

Bővebb információval kapcsolatban látogassa meg honlapjainkat: (www.ifka.hu, www.ginop531.hu, vagy keresse projekt koordinátorunkat: Koppendorfer Noémit a koppendorfer@ifka.hu e-mail címen, vagy a 36 1 312 2213 / 155-ös telefonszámon.


 
 IFKA a társadalmi vállalkozásokért

A társadalmi vállalkozások fenntartható, üzletileg is életképes fejlődésének támogatásában vesz részt az IFKA.  A kezdeményezés hátterét jelentő GINOP-5.1.2. kiemelt pályázati kiírásra konzorciumi formában az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. és az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. nyújtott be támogatási kérelmet. Jelen fázisban a pályázati bírálati szakasz és a szakmai tevékenység előkészítése zajlik.
 
Az IFKA fő feladata az GINOP-5.1.3. pályázati keretbe benyújtandó projekttervek megelőző üzleti és társadalmi szempontú előminősítése, valamint a társadalmi vállalkozások kontaktórás fejlesztése. A megvalósuló fejlesztések a társadalmi célú vállalkozásoknak üzleti modelljük fejlesztéséhez szakmai tanácsadást, valamint szakmai szempontok alapján kiválasztott szervezetek esetében mentorálást biztosítanak és hálózatosodásukat segítik elő.
 
A projekt célja a már működő szervezetek bázisán új társadalmi célú vállalkozások létrehozásának segítése, illetve a már működő társadalmi vállalkozások ösztönzése és megerősítése piacképes termékek és szolgáltatások előállításával, tartós foglalkoztatási lehetőségek létrehozása érdekében.



 




Parnereink hírei



XXV. Magyar Minőség Hét 2016. május 12-13.
 


Helyszín: Danubius Hotel Arena, 1048 Budapest, Ifjúság u. 1-3.
 


A Magyar Minőség Társaság (MMT) legnagyobb éves rendezvénye, ahol a minőség ügye iránt érdeklődő szakemberek találkoznak egymással, azért, hogy megvitassák a minőségügy aktuális kérdéseit, megismerkedjenek a szakterület legfrissebb információival és a legjobb gyakorlatokkal.
 
Ebben az évben ünnepli a Magyar Minőség Társaság megalakulásának 25. éves évfordulóját. Hasonlóan 25. éves folyóirata, a Magyar Minőség is. Továbbá 25. alkalommal szervezi meg a Magyar Minőség Hetet, szakmai rendezvényét.
 
A konferencia első napján a szabványos irányítási/menedzsment rendszerek aktuális témái kerülnek terítékre délelőtti előadások és a korábbi rendezvényeken már megszokott délutáni műhelymunkák keretében. Első nap este gálavacsora keretében ünnepli az MMT megalapításának 25. évfordulóját. A második nap, hasonló felépítésben a LEAN és a beszállító fejlesztés témaköre köré épül.
 
További információ és regisztráció a XXV. Magyar Minőség Hétre a rendezvény honlapján: http://mmh2016.quality-minoseg.hu/