Készülnek a vállalkozások az uniós pályázatokra

2016-07-22

Várhatóan az utolsó negyedévtől jelennek meg nagyobb számban a kiírások

 

A rendszerváltás óta először nyílik lehetőségük vissza nem térítendő európai uniós pénzből fejleszteniük a vállalkozásoknak, az eredmények pedig már 2018-ban szemmel láthatóak lesznek - mondta a Magyar Időknek Vadász György, a Magyar Iparszövetség elnöke. Emlékeztetett: a 9200 milliárd forintos forrás 60 százalékát fordíthatjuk gazdaságfejlesztésre.

 

Felkészült a Magyar Iparszövetség az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos teendőkre, ezért a szervezet által képviselt vállalkozások már kész tervekkel várhatják a kiírásokat - mondta lapunknak Vadász György, a szövetség elnöke. Emlékeztetett: az elmúlt években még nem jelentek meg nagyobb számban a gazdaság, valamint a kis- és középvállalkozások fejlesztésére irányuló pályázatok, az év második felében már több kiírás várható. Fontos, hogy a pályázatokra minden vállalkozás felkészüljön, mivel garantáltan nagy lesz az érdeklődés. Ennek oka, hogy a fejlesztési támogatások fele a legtöbb esetben vissza nem térítendő támogatásként érkezik a hazai vállalkozói szektorhoz.

Vadász György kiemelte: mivel viszonylag szűk a hazai piac, ezért elsősorban olyan fejlesztéseket kívánnak megvalósítani a kkv-k, amelyek a hazai piacokon versenyképesek. Idesorolta a turizmust, a vendéglátást, a szépségipart, valamint az egyéb, a lakosság igényeire épített szolgáltatásokat is. Természetesen a cégek a nemzetközi piacok felé is nyitnak, ha erre van lehetőségük. Ismert, a 9200 milliárd forintnyi, 2014-2020-as ciklusban hazánkba érkező pénzek 60 százaléka fordítható gazdaságfejlesztésre. A 60 százalékon belül 15 százalék jut a kis- és középvállalkozásoknak, 15 százalék a foglalkoztatás bővítésére, 9 százalék pedig kutatás-fejlesztésre és innovációra.

- Az előző uniós ciklusban olyan beruházásokra fordítottuk az uniós pénzeket, amelyek elsősorban nem a gazdaság élénkítését célozták - részletezte Vadász György. Sok közterület újult meg, költöttünk kulturális célokra, de ezek a beruházások - habár nem voltak feleslegesek - nem segítették a hazai versenyképesség növelését. A kormánynak, valamint a vállalkozói szférának is az a célja, hogy mielőbb lehívjuk az uniós pénzeket, így várhatóan 2017-ben és 2018-ban már a legtöbb pályázat meg lesz hirdetve, a források felhasználása révén pedig látványos fejlődés várható. Eddig száznál is több, zömében középvállalkozás jelezte az iparszövetségnek, hogy van már konkrét fejlesztési, beruházási elképzelése - tette hozzá az elnök.

Az intézményrendszer átalakításának köszönhetően jelentősen felgyorsult az uniós pénzek lehívása, ami pozitívan hat a jövőben megjelenő pályázatokra is. Egy nemrég közzétett felmérés szerint a szerződött támogatások aránya regionális összehasonlításban Szlovákia után nálunk a második legmagasabb, eléri a 117 százalékot, míg a kifizetésben 111 százalékot értünk el, ezzel vezetjük a régiós rangsort. Mindez összegszerűen 29,2 milliárd euró (9140 milliárd forint) szerződött, illetve 27,7 milliárd euró (8670 milliárd forint) kifizetett támogatást jelent. Korábban megírtuk: a 2007-2013-as pénzügyi ciklus kezdeti nehézségei ellenére Magyarországnak sikerült a regionális mezőny élén végeznie a források lekötése és kifizetése terén egyaránt. Mindez elsősorban a hazai intézményrendszer átalakításának és az utóbbi években megfigyelhető erőfeszítéseinek köszönhető. A jelenlegi, 2020-ig tartó ciklusban a pályázatok megjelenése folyamatos, jelenleg elsősorban nem a vállalkozások fejlesztéséhez érkeznek a kiírások, hanem egyéb szegmensekben. A kormány célul tűzte ki, hogy 2018 végéig minden pályázatot kiírnak.

 

*Nagy Kristóf

Magyar Idők

2016.07.21 -