Továbbra is népszerű a Növekedési Hitelprogram

2016-07-25

Meszes Boglárka (műsorvezető): - Töretlen a népszerűsége a Növekedési Hitelprogramnak. A 3 éve indult jegybanki hitellehetőség nagyban hozzájárult a gazdasági növekedéshez. Eddig 33 ezer vállalkozás kapott kedvezményes hitelt, az ebből megvalósuló fejlesztések pedig 17 ezer embernek adtak munkát. A program idén ugyan megszűnik de a vállalkozások nem maradnak olcsó hitel nélkül.

 

Schulze László (vállalkozó): - Ezzel a két géppel, számítógépesen tervezzük a hídvázakat, amelyet most jelenleg külföldön gyártatunk le.

 

Riporter: - Ami meglehetősen időigényes és drága. Éppen ezért a fogtechnikai labor vezetősége most úgy döntött, inkább vásárolnak egy olyan berendezést, amellyel le is tudják gyártani, azt amit megterveznek. Mivel egy ilyen csúcstechnológiájú berendezés sokba kerül, így a jegybanki olcsó hitelből próbálják a pénz előteremteni rá.

 

Schulze László: - Tízmillió forintot szeretnénk fölvenni, azért mert ennek a hitelnek a kamatai sokkal kedvezőbbek, az adminisztrációs feltételei is. A kereskedelmi bankoknál pedig a feltételek sokkal nehezebbek és magasabbak a kamatok.

 

Riporter: - A Magyar Nemzeti Bank által 2013 júniusában elindított Növekedési Hitelprogram, ismertebb nevén az NHP, több mint 33 ezer mikro-, kis- és közepes vállalkozáson segített. Ennyien jutottak ugyanis olcsó hitelhez, amelyek összege meghaladta a 2250 milliárd forintot is. Amíg korábban a devizahitelek kiváltására is lehetett igényleni a jegybanki pénzeket, most már kizárólag csak a fejlesztésekhez. Ennek ellenére a program továbbra is népszerű, amit jól mutat, hogy idén az első félévben 4600 cég 125 milliárd forintot kért és kapott a Növekedési Hitelprogramba bevont kereskedelmi bankoktól. Az Iparszövetség elnöke szerint a Növekedési Hitelprogram sikere az olcsóságában, de még inkább az egyszerűségében rejlik. Ezért is jelentkeztek és jelentkeznek tömegével a kis cégek a kereskedelmi bankoknál.

 

Vadász György (elnök, Magyar Iparszövetség): - Itt nagyon egyszerűen azt kellett bizonyítania, hogy neki erre a fejlesztési segítségre szükség van, ő ebből csinál valamit, beruház valamit vagy ha nem ruház be, akkor éppen lízingszerződést köt, amely lízingszerződésben szintén benne van a beruházási háttér. Tehát fejlődik.

 

Riporter: - Így versenyképesebb lesz, akár beszállítója lehet egy multicégnek vagy önállóan is tud majd exportálni és új munkahelyeket hoz létre. Ez pedig a gazdasági növekedést segíti.

 

Fábián Gergely (elemzési igazgató, Magyar Nemzeti Bank): - A Növekedési Hitelprogramot megelőzően, azt láttuk, hogy a kis- és középvállalkozások hitelállománya évről-évre zsugorodott, több mint 5 százalékkal. Ez a trend megfordult az Növekedési Hitelprogram hatására. Sőt, 2015-ben már pozitív 3 százalék feletti növekedést láttunk. Mindez megjelent, éreztette a hatását a gazdaságban is. A 2013 és 2015 között számításaink szerint 1,7 százalékkal javította a gazdasági növekedést.

 

Riporter: - A jegybanki program eredményeként eddig 17 ezer munkahely jött létre. Bár a program idén véget ér, a vállalkozások nem maradnak olcsó hitel nélkül, hiszen már elérhető az MFB kamatmentes EU-s hitele. A felvehető kölcsön összege minimum 1 millió, maximum 600 millió forint lehet. Jellemzően kapacitásbővítésre és beruházásokra lehet igényelni.

 

MTV - Híradó este

2016.07.22 - 20:06