Fiatalok vállalkozóvá válását segítő programra lehet jelentkezni

2016-10-26

Magyarország minden régiójában lehet jelentkezni a fiatalok vállalkozóvá válását támogató uniós programra, amelynek keretében a 18-30 éves álláskereső fiatalok több hetes vállalkozói képzésen vesznek részt, a szakemberek segítségével összeállított üzleti tervükhöz 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak - hívja fel a figyelmet a programban közreműködő Magyar Iparszövetség (OKISZ).

A Magyar Iparszövetség közölte: a program keretében Magyarországon a rendelkezésre álló 3,94 milliárd forintból 1300 vállalkozás részesülhet támogatásban, amelyből 330 vállalkozás a Közép-Magyarország régióban jön létre.
Vadász György, a szövetség elnöke úgy látja, hogy a fiatalok beilleszkedését a gazdaságba, a munkába, a társadalmi környezetbe támogatni kell, ezt segítheti a fiatalok vállalkozóvá válását támogató program európai uniós forrásból.
Megjegyezte: fontos, hogy a fiatalok itthon találják meg a helyüket, és ne az országhatáron túl lássák boldogulásukhoz a lehetőséget. 
A kisvállalkozói érdekképviselet vezetője szerint egyre nehezebb a családi vállalkozások átörökítése amiatt, hogy nem akarják a fiatalok folytatni üzletet.